Az autótulajdonosok minden évben kifizetik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjat, aminek összege nagyban függ a bonus malus fokozattól. Ugyanis a biztosítók ezzel a besorolással a biztosított kármentes vezetését jutalmazza (bonus), illetve károkozás esetén megvonja a kedvezményt és pótdíjat állapít meg (malus). Ezért is fontos tudnod a bonus malus besorolásodról. A rendszer az egyes biztosítóktól függetlenül, egyformán működik minden társaságnál, mivel egy idevonatkozó rendelet szabályozza.
Ennek a szabályozásnak alapján, a bonus malus rendszer kiterjed az autóbuszokra, személy- és teherautókra, vontatókra, motorkerékpárokra és mezőgazdasági vontatókra kötött kötelező biztosításokra. A segédmotoros kerékpárok és a lassú járművek kivételt képeznek. Évente egyszer, a biztosítási időszak végén vizsgálják felül az okozott károkat a biztosítók, tehát ekkor fog változni a besorolásunk is.
Nagy jelentősége van annak, hogy milyen bonus malus fokozatba tartozol, mert még ha nem is olyan horribilis összeg a kötelező biztosítási díj, annak, aki többször okozott balesetet, a következő évi díja akár háromszorosára is emelkedhet. Viszont, aki hosszútávon nem okoz balesetet, annak esetenként az alapdíj felét kell csupán fizetnie. Kevés autós van tisztában azzal a lényeges tudnivalóval, hogy a bonus malus rendszerben való visszasorolás teljesen független attól, hogy ki okozott balesetet a gépjárművel, kizárólag az számít, hogy kinek a nevén van az adott kötelező biztosítási szerződés.
Ezért érdemes alaposan átgondolnod, hogy kit engedsz az autód kormánya mögé. Egyedül csak abban az esetben van kivétel, hogyha a járművet a tulajdonos hozzájárulása, engedélye nélkül vezette egy másik személy, viszont ezt be kell bizonyítani. Például lopás esetén azzal bizonyíthatjuk, hogy megtettük a feljelentést az autónk eltűnése miatt. Jó hír ugyanakkor, hogy ma már van pár olyan biztosító, ahol nemcsak a kötelező, de a CASCO biztosítás is bonus rendszerrel működik. Ezzel jutalmazzák azokat az autósokat, akik nem vették igénybe a kártérítési szolgáltatást.